Megjelent a Linux 6.2-rc5

Linus Torvalds bejelentette a Linux 6.2 ötödik kiadásra jelölt változatát:

Tux ikon
Tux ikon

Linus Torvalds bejelentette a Linux 6.2 ötödik kiadásra jelölt változatát:

„Eddig úgy gondoltam, hogy a téli szabadságolások után az rc4-el visszatértünk a normál kerékvágásba. Most, egy héttel később úgy gondolom tévedtem. Van egy egész nagy rc5-ünk, így úgy sejtem, hogy volt még némi hátramaradt munka azoktól, akik csak most jöttek vissza.

Mindegy is, mert ettől függetlenül is terveztem egy rc8-at, hiszen lényegében elvesztettünk egy - két hetet a korai rc-kből, ezért a nagy rc5 nem aggaszt igazán. Mellékesen remélem, hogy befejeztük a rc-k növelését.

Szóval, van mindenhol egy kis változás az rc5-ben: elszórt illesztőprogram frissítések (gpu, rdma, hálózat, tty, usb, stb), némi architektúra frissítés (elsősorban loongarch és arm64), fájlrendszer javítás, némi fő hálózat és eszközkészlet frissítés is jött.

Mint mindig, most is csatoltam a naplókivonatot. Nekem úgy tűnik, nincs semmi furcsaság.

Kérlek tesztelj,

    Linus"

Az eredeti bejelentés és a naplókivonat itt olvasható: https://lore.kernel.org/lkml/CAHk-=wg+E9tTCrSqBOxejUX11f8ebyRWQ+4exC=cmOEupX_d7Q@mail.gmail.com/