Megjelent a Linux 6.17-rc5

Linus Torvalds bejelentette a Linux 6.17 ötödik kiadásra jelölt változatát.

Röviden: a kernellel továbbra is minden rendben van, ugyanakkor Linusnak elege van az egyes commit üzenetekben megjelenő haszontalan linkekből és „kéri” hogy ha az nem hordoz érdemi információt, akkor ne kerüljön be.

Linus szavaival:

Tux ikon
Tux ikon

Linus Torvalds bejelentette a Linux 6.17 ötödik kiadásra jelölt változatát.

Röviden: a kernellel továbbra is minden rendben van, ugyanakkor Linusnak elege van az egyes commit üzenetekben megjelenő haszontalan linkekből és „kéri” hogy ha az nem hordoz érdemi információt, akkor ne kerüljön be.

Linus szavaival:

„A dolgok továbbra is jól néznek ki, mind a változásstatisztika, mind a commit-ok számának tekintetében. Mondanám, hogy csak apróbb foltozgatások, de akad egy nagyobb is: A DLink/Sundance illesztőprogramot feltámasztották, így az egy- és néhány soros változások mellett akad egy nagyobb, 2 ezer sornyi változás visszavonás az említett illesztőprogram képében.

De ha ettől az egyszeri kivételtől eltekintünk, akkor minden más teljesen rendben van. Mint mindig, a változások fele most is illesztőprogram (hálózat, grafika, hang ami több, ugyanakkor halott kód törlésének formájában van némi szokatlan zajongás a pcmcia tájékán is).

A maradék leginkább az eszközkészletet (perf és önteszt), fájlrendszert, architektúrát és memóriakezelést érintő apró javítások egyvelege. És persze apróságok itt – ott.

Nincs különösebb jelenteni való, a csatolt naplókivonatból megsejtheted, hogy mi történik, már amennyiben érdekelnek a részletek.

Múlt héten volt egy beszélgetés, ami érdemes megemlíteni: évek óta panaszkodom azokra a haszontalan "Link:" részekre a commit üzenetekben, amik nem hordoznak új információt. Amikor beolvasztom a dolgokat és találok valami kérdéses dolgot, akkor elkezdek a dolgok mélyére ásni és ennek része, hogy követem ezeket a linkeket. Ha ez a link csak arra az e-mail-re mutat, amiből a kérdéses commit lett és semmi plusz információt nem tartalmaz, akkor az az elméletileg hasznos hivatkozás csak vesztegette az időmet.

Ugyanez igaz a hibajelentések keresésére.

Szóval légy szíves: ökölszabályként ne adj hasztalan információt a commit-hoz, de főleg ne adj olyan "Link:" részt, ami ez eredeti commit beküldésének levelére hivatkozik. Igen, vannak eszközeink amik ezt automatikusan csinálják, de ezeket az eszközöket nem arra kéne használni, hogy növeljék a terheinket. Az eszközöknek segíteniük kellene, nem pedig ártaniuk.

Tedd ezeket a linkeket hasznossá. Mutasson arra a hibajelentésre, aminek a megoldására született a commit. Vagy mutasson arra a beszélgetésre, ami elmagyarázza a commit lényegét. De ne használd agyatlanul arra az eszközöket, hogy azok olyan linkeket hozzanak létre amik semmi újat nem adnak hozzá a commit-hoz.

Úgy látom, hogy sokan arra használják a linkeket, hogy a commit "valóságosabb" legyen vagy valami ilyesmi. Azt is hallottam, hogy egyesek állítják hogy az eredeti commit beküldése utáni beszélgetésekre mutatnak ezek a linkek. De egyiket se mondanám igaznak. Egy bugnál sem fogja valaki megkeresni az eredeti commit levelét és az alatt beszélgetni. A legtöbb esetben a hibát jelentő nem tudja megmondani hogy melyik változás is okozta azt. De ha még megkereste is a hibát okozó változást, akkor sincs hozzáadott értéke az eredeti commit-ot tartalmazó levélhez való visszatérésnek.

Szóval, ha a linknek nincs plusz releváns információtartalma, akkor ne tedd be annak a hamis reményében hogy később majd hasznos lesz.

Legyen a "Link:" áldás ne pedig átok ami csak vesztegette az ember idejét.

Kérlek?

      Linus” 

Az eredeti bejelentés és a beolvasztási napló itt olvasható: https://lore.kernel.org/lkml/CAHk-=wh5AyuvEhNY9a57v-vwyr7EkPVRUKMPwj92yF_K0dJHVg@mail.gmail.com/T/#u